Valahogy mindig így járok: Ha engem bántanak meg, legyek elnéző, viszont más ok nélkül van rám megsértődve.
Mondjam, hogy kinek kell a nyavalygás?! Aki ennyire utál, vagy fogalma sincs hogy mit érez irántam, esetleg csak azért kelti a balhét , hogy ne unatkozzon, az inkább kopjon le rólam.?!
De nem mondhatom, mert tudom hogy a betöltetlen űr, csak még nagyobb lenne bennem.
Hát szóval: Mentsen meg valaki!
(Szánalmas, hogy nem tudok döntést hozni)
Olyan furcsa, hogy az ember sokkal könnyebben hoz döntést, vagy mond le valamiről, ha van mellette egy megértő, segítőkész ember.
Rengeteg közmondás van arról, hogyha valami kezdete előtt boldog tudtál lenni, akkor utána is lehetsz az, vagy hogy ha egy busz elment, úgyis jön a következő és stb, stb...
Ezek mind nagyon bölcsen hangzanak és könnyű velük csak úgy dobálózni, de valamin túllépni már korántsem olyan könnyű.
Mondhatnám, hogy az élet igazságtalan és ennek az egésznek semmi értelme, de hülyeség lenne ezt kijelenteni.
Igenis van értelme és logikája, csak még nem jöttem rá. Valószínűleg tanulnom kéne belőle, de valamit mindig elrontok.... Sebaj! Ha elrontom 78533587 szerre is, akkor majd talán tudni fogom legközelebb, hogy mit csináljak máshogy. :)
Sajnálom, kicsit értelmetlen lehet számotokra a bejegyzés, de körülbelül ez a gondolatmenet zajlik a fejemben egész nap. Gondolom azt kérdezitek magatokban, hogy mi a fenéért nem lehet világosan és egyértelműen blogot írni... sajnos ez nem ilyen egyszerű. A blog legfőképpen azért született, hogy kiírjam magamból a gondolataimat, viszont a magánéletemet nem lenne célszerű kiteregetnem egy internetes portálon.
Remélem az összeszedetlenségem miatt nem okozok csalódást. :)
Alexandra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése