Is Barbara Palvin racist?

A minap épp böngésztem és reblogging machine-t játszottam a Tumblr-ömön amikor szembejött velem egy bejegyzés amiben ez állt:  Anonymous asked: Is Barbara Palvin racist?? I have to ask since she's from one of the most racist country in the world! Plus i never saw a picture of her with ethnic top models!

Itt jött az ARE YOU FUCKIN' KIDDING ME arcom. Tehát valahol a világ másik felén Magyarországot már csak úgy tudják be, mint a világ egyik legrasszistább országát. Király. Eddig is tudtam, hogy jó híre van kishazánknak, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna.

Sok történetet hallottam már, hogy valamelyik európai országban egy bizonyos nyaralóövezeten néhány bolt elé ki van írva, hogy "Ne lopj magyar!", rengeteg statisztikáról lehet hallani a médián keresztül, hogy nagyjából minden kategóriában az országok listája végén kullogunk, kivéve azokon a felméréseken amiken az egészségtelen életmódról, különböző egészségügyi problémákról van szó. 

No meg ott az a bizonyos Magyar Mentalitás. Kérdem én: Miért? Miért alakult ki rólunk ez a kép? Sőt, inkább miért alakult ki ez az életszemlélet a magyar emberekben?

Gondolkozhatnánk rajta, hogy ki rontotta el az egészet, mikor és egyáltalán miben, de felesleges lenne. Lehet hogy itt a probléma. Mint ahogy az előző bejegyzésben is írtam, folyton panaszkodunk és arról beszélünk hogy milyen rossz volt eddig, ahelyett, hogy a jövőre koncentrálnánk. A jövő a mi kezünkben van, úgy alakítjuk ahogy mi akarjuk, csak rajtunk múlik. 

De sajnos egy fecske nem csinál nyarat, így hát nem tehetünk mást, mint várni és megpróbálni tenni (amennyire tudunk) annak érdekében, hogy megváltoztassuk ezt a rólunk kialakult nem túl pozitív képet.

"Everybody is the blacksmith of his own fortune"

"Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa"... Mennyire igaz. És mennyire nem törődnek ezzel az emberek.(...)

Mindenki azt várja hogy majd a szájába repül a sült galamb. 

Tudom, sablonszöveg és amúgy elég már abból, hogy más mondja meg, hogy hogyan kéne és mit kéne, de akkor is! Ha egy embert leszólítasz az utcán és megkéred hogy meséljen magáról, vagy arról, ami éppen foglalkoztatja, biztos hogy elkezd panaszkodni. Sőt, nem is kell mesze menni, végignézel a facebookon és más sem megy csak az értelmetlen nyavalygás és olyan dolgokon való problémázás amit meg lehetne oldani, de panaszkodni és ezt ráadásul mindenki tudtára is adni sokkal könnyebb. Igen könnyebb. Mert mi mindig a könnyebb utat választjuk. 

Sírtok mert "jaj, unatkozom" vagy "olyan szar napom volt, rám ne írj" és még hasonlók. Az utóbbit imádom a legjobban, amikor direkt a tudtára adják mindenkinek, hogy milyen szörnyen érzik magukat és ha valaki rákérdez, hogy mi az oka, vagy, hogy tud-e segíteni, jön az a bizonyos "semmi" válasz, vagy a "hagyjál már békén vele". KÖNYÖRGÖM, AKKOR MINEK ÍROD KI?

Feltűnési viszketegség.

A következő a kedvenceim közül amikor a szerelmi életük/bánatuk minden pillanatát megosztják a facebook népével és a szomorú szerelmes idézetekkel le is amortizálják azt.

A másik pedig, hogy mi értelme van ennek? Én tutira szégyellném magam a helyükben, ha így sírna a szám, miközben máshol éheznek, vagy nincs családjuk. Ők érdekes, nem hisztiznek minden apróságon. A probléma gyökere, hogy nagyon el vagyunk kényelmesedve, és mindent természetesnek veszünk.

Én a helyetekben nem szoknám meg azt, hogy semmit nem teszek a céljaimért, csak várom a csodát, mert én nem szeretnék 7 macskával, kövéren, egyedül megöregedni.

Minden csak elhatározás kérdése. Merjetek változtatni, hiszen aki mer az nyer. Hahaa. :D

FREEDOM! I need U!

Szabadság. Bármit megtehetsz amit akarsz. Szabadon szárnyalhatsz szabályok nélkül. Bárhol. Bárkivel. Bármikor. Úgy érzed csak szaladnál. Szaladnál, amíg a lábad bírja és amíg a szíved ki nem szakad a helyéről.

Kimondhatatlan érzés. Csak egyetlen szó lehet ami mindezt magába foglalja: SZABADSÁG!

Mire vágyna jobban az ember mint a szabadságra? Mondhatsz ezer példát, egyikkel sem vagy teljes ha ez hiányzik az életedből. 

Ez hiányzik az enyémből is. 

Ne várd, hogy bármi az öledbe hullik! Tegyél érte! Szerezd meg! Szerezd meg a szerelmet, a gazdagságot a boldogságot, a szabadságot! Nem fognak maguktól bekopogni az ajtón. 

Tegyél érte!

Hogyan?

-Fejben!

Aztán ha fejben már tettél, jöhet az igazi tettek mezeje. 

Ha azt mondod nyár, én azt mondom szabadság. Azt mondom buli, szerelem, szabadság, új barátságok, új tapasztalatok, éjszakába nyúló beszélgetések. Hogyan is? Szabály és határok nélkül.

NYARAT! Mondjuk egyetlen emberként. De nem kell ahhoz hónapokat várni, hogy mindezt megkapjátok. Csak egy évszak. Igaz, akkor jó meleg van és könnyebb teljesíteni a kitűzött célokat, de akkor sem a hőmérséklet miatt érezzük azt amit érzünk. Egész évben lehet 'nyár'. Csak tegyünk érte! :)

"Csak az kell, hogy valaki kimondja: erős vagy. A láncod gyönge. És szabaddá teheted magad, amikor akarod."

Alexandra

Here again

Nagyon régen jártam erre.... Mostanában elhanyagoltam a blogot. Amikor az egésznek nekikezdtem 2011. április elsején álmomban sem mertem volna gondolni hogy így alakul az életem és ott fogok tartani ahol éppen most is.

Kilenc hónapja egy egyszerű kiscsaj voltam, aki unalmában nem tudta mit kezdjen az életével.

Annyi szabadidőm volt mint a tenger. Napközben a barátaimmal lógtam, este edzésre mentem, és a következő órát már aznap este vártam. A tánc volt az életem. 

Suliválasztás után voltam, mindent megtettem volna hogy oda felvegyenek ahová szerettem volna. Mikor a matek felvételimet elszúrtam csak remélni tudtam hogy elég lesz az első megjelölt helyemhez. Nem volt az. Most már sosem fogom megtudni hogy mi lett volna belőlem ha a Csík Ferenc gimnáziumba járok vagy egyáltalán hogy alakult volna az életem. 

Talán a nyár hozta a legnagyobb változásokat az életemben. Rengeteg élményben volt részem és sokat tapasztaltam 2 és fél hónap alatt. Végleg lezártam a múltam egy részét, új fejezetbe kezdtem, megismertem a mostani barátomat akinél jobbat sem akkor sem most nem kívánhatnék. Volt akit végleg elveszítettem és volt aki jött. A balatoni nyaralásom alatt pedig több dolog történt mint az egész nyár alatt összesen. Egyszerűen fantasztikus volt. 

Aztán szeptemberben tele kétségekkel és kisebb undorral nekikezdtem a sulinak, hiszen még mindig fájt a szívem, a megcélzott suli után. Kezdetben nem voltam kibékülve a dolgokkal, nehéz volt a váltás. Szinte visszasírtam a békási általános sulimat ahol szinte semmit sem kellett tanulnom. Egyszóval lazaság volt. 

Kb. egy hónap alatt belerázódtunk az egészbe és az új osztálytársakkal is megismerkedtünk. Mint mindenhol itt is pillanatok alatt kialakultak a klikkek, de én valahogy sehová sem akartam tartozni.

Aztán október végén jött a lehetőség a modellkedéssel. Miután belekezdtem, sikerült elcsábítani az egyik osztálytársnőmet is szóval meglett az az ember akivel tudok beszélni az ottani dolgokról is és szinte minden nap találkozunk. Mondhatni szereztem még egy fontos embert az életembe. :)

A modellsulinak sokat köszönhetek, pedig még hátra van a fele. Tanultam kitartást, összpontosítást akaraterőt (amin még csiszolni kell), fejlődtem mint személyiségileg és testileg is. Nagyon remélem, ha ebbe a pár hónapba fektetett munka és pénz nem veszne majd el, hanem meghozná a gyümölcsét.

Tehát: Októberre tartottam ott hogy hirtelen lett egy csomó elfoglaltságom a körülbelüli semmiből. Tanulnom kellett, hogy teljesíteni tudjak, heti 2 táncedzésre kellett járnom, emellett diétáznom kellett a modellkedés miatt és a futás és plusz szálkásító edzések sem maradhattak el. Szombatonként tanfolyamra jártam és kéthetente hétvégén Apumhoz utaztam vonattal. Ezek mellett persze még a barátommal is lennem kellett, de a heti 2-3szori találkozásnál többet lehetetlenség volt összehozni.

Ezután az összesűrített, rohanó program után természetesen semmi időm nem volt a barátaimmal találkozni ami miatt hihetetlen lelkiismeret furdalásom volt. Szóval igencsak a kiborulás szélén álltam.

Ami azt illeti sejtelmem sincs hogy ez az egész miért került múlt időbe, hisz ez a mai napig így van, a különbség csak annyi, hogy a téli szünet miatt nem volt táncedzésem, a diétát picit visszafogtam (karácsonyi étrend...) és még pluszban bejöttek a csütörtöki gitárleckéim. 

Sokszor hallom azt a szólás mondást, hogy "Addig nyújtózkodj amíg a takaród ér" de egyszerűen bármennyire is szeretném, nem tudom ritkítani a programok számát.

Bármennyire is el voltam havazva mindennel, a kedvem az utóbbi időben kitűnő volt, valahogy minden összejött, amit elterveztem sikerült is. Ám ez az utóbbi hétben valahogy a visszájára fordult.

Az egyetlen ami éltet az még mindig az a fránya remény, hogy vihar után előbb-utóbb mindig kisüt a nap.

Hogy miért is kezdtem bele ebbe a litániába? Úgy éreztem most ez tenné velem a legjobbat: Elmerülni a múltban, egy forró tea társaságában és kiüríteni a fejemet.

Sajnálom amiért csak ilyen ritkán esik alkalmam frissíteni a blogot de talán ennek a bejegyzésnek a tartalmából megértitek az okát.

És Ti se felejtsétek: "Nincsen szivárvány eső nélkül!"

Jaaa, egyébként 9 nap múlva megszülök. (a jobb felső sarokban) :D

Alexandra

Love the winter ♥

Ha megkérdezel pár embert az utcán, több mint a felük azt fogja mondani, hogy nem örül a télnek. Miért? A hideg, a hó, a latyak, a jég, a karácsonyi idegeskedés, sok kiadás, rohangálás és stressz.

Én ennek pont az ellenkezője vagyok. Imádom a telet, a havat, a jeget, a karácsonyt, a karácsonyi hangulatot, a fényeket, a mézeskalácsot, kapni és főleg ajándékozni. :)

Sokan tényleg elvesznek a karácsonyban és nem látják azt amiről az egész igazából szól. A legtöbben a karácsonyról arra asszociálnak, hogy "te jó ég, mennem kell vásárolni és még neki, neki és neki is feltétlenül vennem kell valamit" amiből aztán az lesz, hogy "A fenébe, már megint az utolsó pillanatra hagytam, na mindegy, veszek valamit amit találok és le is tudtam a karácsonyi hűhót és felhajtást."

Ez butaság. Hiszen a karácsony nem arról kéne hogy szóljon, hogy minél jobb vagy minél több ajándékot adjunk vagy kapjunk. A karácsonyt nem véletlenül emlegetik a szeretet ünnepeként.

Mint ahogy egyre kevesebbet halljuk ezt a kifejezést, egyre kevesebb szeretet lengi körül az ünnepeket.

Miért kell hogy minden a tárgyilagos ajándékokról szóljon?! Ne követelj és ne légy csalódott, ha nem kapod meg azt a nagyon menő és még annál drágább telefont, bankkártyát, ruhát, parfümöt vagy bármi mást.

Ha nem kapod meg ezeket, egy valamit biztosan meg fogsz, ha mástól nem is, a családodtól és a szeretteidtől biztosan. Akitől pedig ezt az egyet nem kapod meg, annak az ajándékát sem becsüljük annyira. Remélem kitaláljátok magatoktól is, hogy mi az az egyetlen igazán fontos. :)

Lássátok a tél szépségeit és ne csak a dolgok rossz oldalát nézzétek!

Alexandra :)

It's all what i want

Ebben a bejegyzésben azt találjátok meg képekben amit nagyon nagyon szeretnék. Álmok... vagy inkább célok?! :)

Calvin Klein - Euphoria Forbidden
 

iPhone4

 

Modelling

 

To look like Palvin Barbara

 

Or Natalia Vodianova

 

Photo shoots

And fashion shows

 

                                                                  Just want itt. ♥

Wannabe and Yes I am

Nemrégen mondtam, hogy mostanában olyan dolog történt, amit nem szerettem volna elkiabálni és nagyon bíztam benne, hogy össze fog jönni.

Most, lassan egy hónap elteltével, úgy tűnik hogy már nem tudom elrontani azzal hogy elmondom ezt nektek. Eleve titokban akartam tartani, csak 3 embernek mondtam el, aztán egy hét múlva már az ismerősi köröm fele tudott róla, szóval TEAM TITOKTARTÁS. (Y) Ez igazából mostmár teljesen mindegy, a lényeg hogy nagyon jól érzem magamat.

Nem csigázlak titeket tovább, amiről szó van az az Angelface Model Agancy.

Pár hete elmentem egy modell castingra, ami egész jól sikerült, azt leszámítva, hogy pár centivel több vagyok, mint lennem kéne, de ezen a következő fél évben még lesz időm változtatni, mivel pár nappal a casting után visszahívtak és leszerződtettek, ezzel részt veszek egy fél éves tanfolyamon, amin felkészítenek  mindenre amire szükségem lehet és amit tudnom kell.
Nagyon meglepődtem ezen az egészen, mivel az egész úgy zajlott le, hogy hétfőn anyu kitalálta hogy elmegyünk egy válogatásra, pénteken elmentünk, és jövőhét szerdán leszerződtettek. Minden nagyon gyorsan történt, az első héten még el sem tudtam hinni teljesen. :)

Azóta megtanultunk járni és túl vagyunk egy nagyon  kezdetleges fotózáson is.

Az egyetlen gondom tényleg csak az, hogy le kéne adnom pár centit, de mióta egy bizonyos étrend szerint kajálok és heti 5x(najó, 4x) mozgok, már lement 2-3 centi, szóval remélem ha így haladok tovább, minden elvárásnak meg fogok felelni.

Talán sokan gondoljátok, most hogy "Te, mint modell? Na ne röhögtess már!" vagy pedig "Tuti nem fogsz lefogyni" (mert kaptam már ilyet...), de igen... most már nagyon szeretném ezt az egészet, és ha nem is másért, akkor azért hogy magamnak bizonyítsak ezzel. :)

 

 

Szorítsatok nekem! :)

Alexandra