Olyan furcsa ez a világ.
Vagyunk, aztán elmúlunk. Pont úgy mint minden dolog ami körbevesz minket.
Olykor furcsa belegondolni, hogy mi lesz majd pár nap, akár pár év múlva, vagy majd ha felnövünk.
Legtöbbször csak úgy elhessegetjük a gondolatot. Ez baj. Gondolnunk KELL a jövőnkre, mert semmi sem tart örökké. Nem maradunk örökké 15-16 évesek.
És egyáltalán..... mikor növünk föl? Erre nincsen szabály.
Sajnos sokan szeretnének túl hamar felnőni, de ilyenkor mindig csak a cselekedeteiket és a kinézetükön változtatnak. Sokan félreértelmezték ennek a szónak a jelentését. A felnőttség nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz amit akarsz. Azt jelenti, több vagy mint voltál, és felelősséged van magad és a környezetedben élők iránt is. Hisz gondolj csak bele! Ki is vagy most? Egy diák a suliban, egy tinédzser aki az utcán sétál, egy fiatal aki ide-oda csapong. Magyarul? Senki?
Viszont mindez fejben dől el. És főképp nem a tettei teszik az embert éretté, hanem a gondolkodása és a felelőssége. Hogy gondol a jövőre és arra, hogy milyen hatásai lehetnek egy-egy döntésének.
Talán ez jelenti hogy vagy valaki. Sőt! Ha több akarsz lenni. Ez már magában egy nap lépés.
Mindig lehetünk többek. Mindig van hová fejlődni és valami újat tanulni. Valami újban kipróbálni magad. Hisz minél több dolgot tanulsz meg és embert ismersz meg, magad is annál több vagy.
Biztosan nem gondolsz bele, hogy egy nap hány órát vagy elfoglalva: a neten lógással, semmittevéssel stb...
Most sokan gondoljátok: "Akkor mit is kéne tennem?! Semmi más dolgom nincs, halálra unom magam."
Ha jól esik csináljátok, de ritkán azon is gondolkodjatok, hogy milyen más teendőkkel lehetne ÉRTELMESEN eltölteni az időtöket. :)
Persze senki sem várja el, hogy álljatok rá a házimunkára (kivéve a drága szülőket) vagy ilyesmire, mert majd annak is eljön az ideje, amikor megértitek, hogy sokkal jobb ha rendezett világban élsz. Azt hiszem a szobánk valamilyen szinten tükrözi a személyiségünket. Nézzetek hát szét a kis lakotokban! ;)
Hogy hogyan is jutottam idáig, az idő múlásán filózástól? Jó kérdés.
Régen voltam ilyen állapotban, de most jól is esik. Azt hiszem ebben közrejátszik, hogy egyedül vagyok itthon (nyugalomban), hogy a több ezer Sean Kingstonért imádkozó tweetet elolvastam, plusz a mai délutánom is egy rakás gondolatot indított el a fejemben.
Örülök, hogy végre megeredt az ujjam is, a sok száz (?) kép után, de azért remélem, hogy ez a hangulat nem fog gondolkodósból szomorkodósba csapni. :)
Alexandra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése